2018. május 21., hétfő

Abhijata, Guruji unokája Krakkóban tanított


Ismét egy nagyszerű nemzetközi műhelyen vagyunk túl, május első hétvégéjén - immáron harmadízben-, a Lengyel Iyengar Jóga Szövetség által szervezett nemzetközi műhelyen jártam, ahogy tavaly, idén is körülbelül 300 Iyengar jógi gyakorolt a krakkói  sportcsarnokban. Adriennel indultunk útnak, a már ismerős és nagyon is élhető Krakkó felé. 
Szeretem ezt a várost, emberi léptékű, zöld, sétára buzdító városközpont, barátságos,  segítőkész, mosolygós emberek, szuper villamoshálózat és nem utolsósorban szuper Iyengar jóga műhelyek. 

Tavaly Birjoo Mehta fantasztikus tanításának lehettünk részesei. Már akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy erről kéne írni valamikor és a terv  "máris"  megvalósult. Mostanában kicsit  sűrűek a napjaim. :-)

De vissza az idei műhelyhez, mely Guruji születésének 100. évfordulójának alkalmából került megrendezésre Abhijata európai műhely sorozatának részeként. 

Abhijata nagyon emberközeli, közvetlen, elérhető.  Türelmesen áll be mosolyogva a szünetekben a sokadik fotóhoz a résztvevők kérését teljesítve. 
Mesélt arról, hogyan kezdett jógázni, kapcsolatáról Gurujival. 
Az instrukciók néha költői képekben érkeztek, ez a kedvenc: 
"As the cloud is spreading on the sky the breath is spreading in your chest." 

Egyre több az ismerős arc a nemzetközi műhelyeken is, az Iyengar jóga egyre népesebb családjának tagjaival jó időről időre újra találkozni nemcsak a magyar, de nemzetközi matracokon is.

A  gyakorlás után jutott időnk délután várost nézni is, és igen, néha van, mikor a hóhért akasztják, kivételesen rólam is készült fotó, nem meglepő módon épp fotózok. :-)