Rólam

2007-ben „véletlenül” vettem részt életem első Iyengar Jóga óráján, ez a találkozás meghatározó volt számomra. Azonnal megfogott az ászanák kivitelezésének precizitása, az egyensúlyra, egyvonalúságra való törekvés, az Iyengar Jóga egyénre szabható, folyamatos fejlődést lehetővé tevő rendszere. 2014-ben egy hónapot töltöttem Indiában a Pune-i Iyengar Jóga Intézetben.
2017 óta  több vidéki városban is tanítok a Szövetség által támogatott vidéki alapozó képzéseken.

A jóga számomra egyensúly, figyelem, koncentráció. A jógagyakorlás a jelenbe hoz, segítségével elérhető a test, elme és lélek harmóniája.

Végzettség
Okleveles Iyengar jóga oktató
Introductory II.              2014 
Introductory I.                2013

Hatha jógaoktató          2009



Fő tanáraim Kevin Gardiner és  Répássy Erika.



Tagja vagyok a Magyar Iyengar Jóga Szövetségnek, 2014-2017-ig a Szövetség titkára, majd 2017-2019-ig a Szövetség alelnöke voltam. 

Tagja vagyok a Magyar Jógaoktatók Szövetségének.

AUM cikk ITT.

Amrita Interjú
NÉVJEGY
Tolner Mária
Született: Budapest
Mióta jógázol?
2007 óta.
Hogyan kerültél a jóga közelébe?
Véletlenül, bár, mint tudjuk, véletlenek nincsenek. Új aerobic óra helyszínt keresve, egy promóciós hétvégén a rengeteg erősítő és kick boksz aerobic óra és kitudjamégmimindenmás közt felfigyeltem egy Iyengar jóga órára. Gondoltam kipróbálom, mi is lehet ez. Aztán először hetente egyszer mentem órára, aztán kétszer, háromszor….. és végül ott ragadtam.
Mióta tanítasz?
2009-ben elvégeztem egy hatha jóga oktatói tanfolyamot és a tanfolyamot szervező stúdió vezetője kérdezte, volna-e kedvem tanítani náluk. Volt.   
Miért csinálod?
Mert örömmel csinálom. Kiegyensúlyozottabb és türelmesebb leszek tőle, ha kell, csendesít, ha fáradt vagyok energiát ad.  Tágítja a határaimat, észrevétlenül, mindig kicsit messzebbre tolódnak.  A kollégáim szerint jó hobbi de már rég nem hobby, beépült az életembe. A gyakorlás és tanítás is feltölt, energiát ad.
Miért az Iyengar metódust gyakorlod?
Az Iyengar metódus precíz és ugyanakkor sokféle. Az ászanákat sokféleképp rendezheted szekvenciába.  Lehet a gyakorlás dinamikus, vagy hosszan kitarthatod a pózokat az aktuális energiaállapottól vagy egyéb kondícióktól függően.  Kezdő és haladó gyakorlóként egyaránt segíti a gyakorlást az eszközök használata. Az eszköz kezdetben lehetővé teszi, hogy a póz létrejöjjön, később pedig továbbvisz a gyakorlásban. A fejlődés ebben a metódusban folyamatos és elkerülhetetlen, csak gyakorolni kell.  
Mi a kedvenc pózod?
Ez időről időre változik, volt már  Urdhvha Dhanurasana (híd), Dwipada Viparita Dandasana,  Virabhadrasana III., válltámasz...
Tényleg, hogy és mennyit gyakorolsz úgy általában?
Változó, vannak periódusok, amikor kevés időm van saját gyakorlásra,  ilyenkor van, hogy csak regeneráló pózokat gyakorolok, de ha tehetem másfél-két órát gyakorolok naponta és legalább egyszer, de inkább kétszer hetente  igyekszem eljutni órára is.
Rendszeresen veszek részt Senior oktatók műhelyein, akik Pune-ban az Iyengar családdal gyakorolnak már évtizedek óta.
Mivel töltöd az időd, amikor nem jógázol vagy tanítasz?
A BME-n dolgozom, a kutatócsoportunk kutatási területe környezetvédelemmel kapcsolatos és hallgatói laboratóriumi gyakorlatokat vezetek.  Jól kell szerveznem a szabadidőm, mert mostanában egyre kevesebb van, de jut családra, barátokra, néha eljutok úszni, színházba, szeretek fotózni is.
Vágysz valamire? Van olyan dolog az életedben, ami hiányzik?
Hiány? Nem is tudom, talán egy kicsivel több szabadidő jó lenne, hogy az épp aktuális tervek megvalósítására jusson.
Mi a jövőterved?
Szeretnék több időt fordítani gyakorlásra, tanulásra.

Workshopok
2023
Abhijata Sridhar Iyengar (IN)

2022
Abhijata Sridhar Iyengar (IN)
Raya Uma Datta (IN)

2021
Prashant Iyengar (IN)
Abhijata Sridhar Iyengar (IN)
Eyal Shifroni (IL)
Raya Uma Datta (IN)
Laurie Blakeney (USA)

2020 
Abhijata Sridhar Iyengar (IN)
Raya Uma Datta (IN)
Bobby Clennell (USA)
Lois Steinberg  (USA) 
David Meloni (IT)
Gabriella Giubilaro (IT)
Eyal Shifroni (IL)

2019
Gulnaaz Dasthi (IN) Budapest, H
Laurie Blakeney (USA) Budapest, H
Kevin Gardiner (USA, HU) , Edwin Bryant (UK, USA) Budapest, H
David Meloni (IT) Budapest, H
Patricia Walden (USA) Wien, A

2018
Stephanie Quirk (NZ) Budapest, H
Laurie Blakeney (USA) Budapest, H
Abhijata Sridhar Iyengar (IN) Krakkó PL
David Meloni (IT) Budapest, H
Jayne Orton (UK) Budapest, H

2017
Stephanie Quirk (NZ) Budapest, H
Manouso Manos (USA) Budapest, H
Birjoo Mehta (IN) Krakkó, PL
Rita Keller (D) Budapest, H

2016
Laurie Blakeney (USA) Budapest, H
Bob Blaeser (D) Budapest, H
Stephanie Quirk (NZ) Budapest, H
Bobby Clennell (USA) Budapest, H
Rita Keller (D) Budapest, H

2015
Stephanie Quirk (NZ) Budapest, H
Manouso Manos (USA) Budapest, H
Bob Blaeser (D) Budapest, H
Patricia Walden (USA) Budapest, H
Rita Keller (D) Budapest, H

2014
Lois Steinberg  (USA)  Sucha Beskidzka, PL
Laurie Blakeney (USA) Budapest, H
Ramamani Iyengar Memorial Yoga Institute, Pune, (június)  
James Murphy (USA) Budapest, H
Rita Keller (D) Budapest, H

2013
Manouso Manos (USA) Budapest, H
Sheila Haswell (UK) Budapest, H
Dean  & Rebecca Lerner, (USA) Budapest, H
Stephanie Quirk (NZ) Budapest, H
 
2012
Laurie Blakeney (USA) Budapest, H
Joan White (USA) Budapest, H
James Murphy (USA) Budapest, H
Rita Keller (D) Budapest, H

2011
Manouso Manos (USA) Budapest, H
Kevin Gardiner (USA/HU) Budapest, H
Rita Keller (D) Budapest, H

2010
Manouso Manos (USA) Budapest, H
Kevin Gardiner (USA/HU) Budapest, H
Claus Grzesch (D) Budapest, H
Kevin Gardiner (USA/HU) Budapest, H
Rita Keller (D) Budapest, H

2009
Kevin Gardiner (USA/HU) Budapest, H
Bobby Clennell (USA) Veszprém, H
Kevin Gardiner (USA/HU) Veszprém,H

2008
Kevin Gardiner (USA) Veszprém, H
Kevin Gardiner (USA) Budapest, H